“A sziget gazdag, harmonikus és boldog. A boldogságát nem azzal a kinccsel kell mérni, amely elönti a gyepeit és az ódon márványát. Ez igazságtalanság lenne. A sziget mindig boldog, önmagában is. Ha az értékeit lajstromozod, inventáriumot^* állítasz össze a műkincseiről, a képeiről, a porcelánjairól, akkor csak annyit tudsz meg, minthogyha leméred a jegygyűrűt az aranyműves mérlegén. A gyűrűt nem lehet lemérni. Egészen és teljesen csak az aranymasszát mérheted le, de ami azon kívül van, ami súlyosabb, mint az arany, ami energiákat gyűjt és tetteket, életeket határoz, az nem hagy nyomot a legfinomabb műszeren sem, s nem is ad fogalmat a gyűrűről, az igazi értékéről, a jelkép erejéről, csak az aranyvázáról. Mert a gyűrű önmagába fut vissza, magába zárja a geometriai végtelent, s az érzések végtelenségét is. Nagyon hasonlatos hozzá a sziget, ez a sziget is, amelyet minden oldalról a tenger zár körül. Meg van szűkítve a tér extenzitásban, de az intenzitása annál inkább növekszik. Határvonala önmagába kulcsolódik. Távol innen hosszú, egyenes utak futnak, országutak kígyóznak városok és múló célok felé. De a sziget útjai visszatérők. A sziget a végtelenség jegygyűrűje.” Isola San Lazzaro/A sziget